Én nem tudom, hogy attól vagyok-e egyre feszültebb, hogy közeleg a punkció, vagy a hormonoktól, de egyre kevésbé bírom magamat visszafogni. Rendszeresen hamarabb ébredek, mint ahogy megszólalna a telefonunk ébresztő jelleggel. Ma reggel már hat előtt felébredtem. Néztem a férjemet, amint mellettem szuszog. Nem akartam felébreszteni, de azt nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá. Szerencsére nem reagált semmit, csak aludt tovább. Egyfolytában tevékenykedhetnékem van. A munkahelyemen pillanatok alatt végzek a dolgaimmal. Otthon is fele annyi ideig tartott, hogy lekönyveljem az ügyfeleim negyedéves anyagát, mint máskor. Aztán amikor mindennel végzek, nem bírom megállni, hogy ne olvasgassam mások lombikos naplóit. Azoktól aztán egyre jobban parázok, mert ugye mindenki leír részletesen mindent. A rossz dolgokat is. Tudom, hogy ki kéne kapcsolni az agyamat ebből a szempontból, de nem megy. Annyira szeretnék már túlleni az egészen. Aztán azon is aggódok, hogy hogyan fogom beadagolni a munkahelyemen a szabimat, amit még ma sem tudom, hogy mikorra kéne kivennem. Szóval egyre kevésbé bírok magammal.
Végülis nem hívtam reggel senkit, csak simán bedtam magamnak a Merionalt, este meg Gonal-F-ezek. És jöjjön, amit a sors akar!
Utolsó kommentek